Éld az életed

Vannak emberek, akiknek túl sok a vesztenivalójuk. Álmaikba kapaszkodnak remélve, hogy átrepülik vele a szakadékot. A pozitívok azt mondják, ha elég erősen kapaszkodsz vágyaidba, akkor bárhova elszállhatsz. A pesszimisták szerint az álmok csak múló foszlányok. A buddhizmus szerint a vágyakozás nem jó dolog. Szerintem az álmok eszközök, mentsvárak. Hány emberről tudunk, aki álomvilágban él? Valójában jóval többen vannak, mint amennyit nyilvánvalónak tekintünk. Szinte mindenki a saját világát építi. Van, aki verejtékkel, mások ügyességgel, míg egy harmadik csoport szerencsével. A módszer mindegy, hiszen a végcél ugyanaz. Úgy élni, ahogy azt mi szeretnénk. Vannak, akik szerint egy tökéletes ház a végcél, mások lelki téren szeretnék elérni a boldog megelégedettséget. Ez utóbbi csoport egy kiválasztottja lesz a mai téma. Lényegtelen, hogy kiről van szó, mert nincs egyedül ezzel.

A globális közösség kialakulásával egyetemben egy globális tudáshalmaz is kezd létrejönni. Az ember a világ minden tájáról ismerhet meg egy másik embert, hogy aztán jó esetben tudjon neki segíteni egy-egy probléma megoldásában. Természetesen lehet közös örömük is, de az kevesebb szót igényel, hiszen azt egyszerűen értékelni kell, és soha el nem feledni. A problémák azonban megoldásért kiáltanak.

A kiválasztottunk cseppet sem átlagos humanoid lény, kerüli is a sémákat, a vezethetőséget. Érző, boldog ember szeretne lenni, de soha nem sikerül neki maradéktalanul. Nem istenség, épp ellenkezőleg: rendkívül sok hibája van. Egy nagy vágya van: érezni, hogy azok között élhet, akiket nagyon szeret. Biztonságban, békében.

Jönnek ugye ilyenkor a szerelmek, az igaz barátok, a jó ismerősök. Összetartanak jóban-rosszban, kerülik a számukra kevésbé szívlelt egyéneket, és keresik a hozzájuk hasonlókat. Ez a harmónia azonban törékeny egyensúly. Barátok hagyhatják el, szerelmek érnek véget... vagy el sem kezdődnek.

Manapság csak úgy zúdul ránk az információ, amelyek közt rendre felbukkannak a kongó vészharang hangfoszlányai. "Elvesznek a barátok, az emberi kapcsolatok tönkremennek!" Ez nem igaz. Mi rontjuk el őket. Mi, akik nem válaszolunk, akik nem érdeklődünk, akik nem törődünk. Mi, akiknek "fontosabb" dolog jár az agyában, pedig nincs fontosabb dolog. Mi, akik egyszeri segítség után már futunk, mert szégyelljük, hogy segítségre szorulunk. Pedig igazából csak félünk, nehogy vissza kelljen adnunk mindent, amit kaptunk egy későbbi időpillanatban. A természet viszont nem kegyelmez: ahogyan a kémiai elemek, atomok is ciklikusságot mutatnak, úgy az érzelmek is ezt az utat járják be. Félünk a segítség visszaadásától. Oké, már ki is húzhatjuk azt a barátot a listáról. Hogy ez nem így van? De. Lehet, hogy eltelik a két esemény közt néhány nap, hónap, év, de úgyis visszakapjuk. Az igazi emberektől is visszakapjuk, de akkor tudjuk, igaza van, és bocsánatot ad nekünk. Ez az élet rendje. Baj akkor van, ha a megbántás utáni fázisok közül kimarad egy vagy több elem.

Vannak helyzetek, amikor tehetetlenek vagyunk. Szerintem ez a legnagyobb kínzás, amit ember érezhet. Akármit akarhatunk, a dolgok kimenetelét nem befolyásolhatjuk. Nagy szomorúságok, dühös pillanatok okozója a tehetetlenség. Sok szakítás, viszonzatlan szerelem eredményez tehetetlenséget. Talán utóbbi a nagyobb szenvedés, hiszen itt mindig van egy mókuskerék, amit képes az ember hajtani, de kitörni belőle önerőből már nem tud. Nem azért, mert nincs hozzá képesség: nem engedik neki. Hiába fut teli tüdőből, lelkesedésből, már a szíve is viszi tovább... még tovább... hihetetlen távolságot tett már meg, mégis ugyanott van, ahol elindult. Talán halványan észreveszi, hogy csak körbe jár, de a szemei előtt a haladás lebeg. A cél, mely lebeg, de mindig kitáncol. Azt hihetnénk, hogy elérhetetlen, hiszen a délibábot sem lehet megfogni. Ez azonban nem így van: a szivárvány is megfogható. Hiába lök vissza minket százszor is az, aki fel is emelhetne, 101. alkalommal már nem lesz ereje hozzá. Önmaga is elkezd zuhanni a mélységbe, ahol mi vagyunk. A választás nehéznek tűnik: ott a bosszú édes íze, hogy láthatjuk kétségbeesetten rohanni azt, aki eddig minket kényszerített körökre. Ez a könnyebb és csábítóbb lehetőség. A nehezebb megoldás az, hogy aláállunk, gyengéden elkapjuk, és magunkkal együtt visszük tovább a cél felé. A cél, amely nem lebeg többé, és már mi sem csak körbe-körbe futunk....

A kiválasztottaknak üzenem: akkor is kapd el azt, akit szeretsz, ha ő már százszor nézte el végig az elesésed. Ha ezt nem teszed, őt csak egyszer látod majd a földön fekve, míg magadat ugyanúgy százszor, és az Élet csak a Replay gombot fogja nyomogatni...

Amikor eljön az új esztendő, sokan próbálkoznak meg azzal, hogy egy új rendszert hozzanak az életükbe. Elhagynak rossz, felvesznek új szokásokat, kijavítják egyik-másik hátrányos tulajdonságukat. Vannak, akik stílust szeretnének váltani, meghódítanak számukra eddig ismeretlen tájakat, embereket stb. Ezzel kapcsolatban elgondolkoztam, és a következőkre jutottam.

Alapvető dolog annak a megismerése, hogy vajon ki milyen indíttatásból keresi az újat, a jobbat. Van, aki úgy érzi, eddig nem aknázta ki önmagából a legjobb dolgokat, de van, aki rájön, eddigi életmódja nem optimális neki. Végül vannak olyanok, akik alkalmazkodnak a megváltozott körülményeikhez, lett légyen az belső késztetés vagy külső kényszer.

Aztán azt is el kell dönteni, hogy az új jobb lesz -e a számunkra, avagy sem. Persze, a jövőbe nem lát senki, de azért a gondolkodás, és a józan mérlegelés adhat támpontokat. Természetes, hogy akadhat olyan szituáció, amikor csak szimplán más kell, mert az előző már tovább nem folytatható. Sok esetben azonban előfordul az is, hogy csak a közösség, a társadalom elvárása ez az újítás, és igazából nincs mögötte komoly elhatározás.

Az időzítés sem elhanyagolható szempont. Vajon fontos ezt egy új naptári év indulásához kötni? Szerintem nem. Mindig, minden pillanatban el lehet kezdeni valami újat. A lényeg az, hogy van -e alapja és haszna az egész váltásnak.

Az ember is egy biológiai értelemben vett faj. Vannak dolgok, alapok, amiket el kell fogadnunk. Ilyen az önérdek is. Lehet azt mondani, hogy most ezt vagy azt elkezd az ember, pedig semmilyen haszna nincs belőle, mert olyan nincs. Jó példa erre a méltán népszerű netes személyiség, freddyD egyik gondolata: "Oké, hogy a papírnak nincs rossz íze, de attól még nem eszünk papírt". Ne féljünk beismerni, hogy valami önmagunk számára fontos, hogy "ezt magamért teszem".

Természetes, hogy mindig saját magunkon a legnehezebb igazán jó irányba változtatni, mindezek ellenére ne rettentsen el senkit az új. Nem mondható el, hogy minden változás egy jó döntés eredménye, de ha sosem rugaszkodunk el, akkor nem érjük el a következő lépcsőfokot. Az óvatosság persze sosem árt, de ha bízunk magunkban és abban, hogy képesek vagyunk fejlődni, akkor erőfeszítéseink meghozzák a kívánt sikert. Csak azt kell mindig figyelnünk, hogy kellő magasságban legyen a következő lépcsőfok...

Nem szabad várni arra, hogy a világ reagáljon a változást indukáló döntésre. Legyünk mi a változás, mert a világunk is változik velünk együtt. Ha mindezt jó irányba tesszük, akkor nagyon nagy dolgokat érhetünk el...

Az utóbbi időben több olyan könyvet is olvastam, ahol az egyén, saját szándékából ki szeretne szakadni addigi életéből, hogy valami mást is kipróbálhasson. Ez azonban nem is oly egyszerű.

Képzeljünk el egy embert, aki tehetséges, szép jövő áll előtte, keményen dolgozik és még családja is van. Vajon mi készteti, hogy hátat fordítson addigi életének? Látszólag semmi sem indokolja, pláne, hogy még a saját halálát is megrendezi. Tehetős ember, csodaszép feleség, aranyos kisgyermek, szép ház és minden, amivel csak virítani lehet. A férfi életének derekán mégis lelép egyetlen szó nélkül. Az, hogy ellop 90 millió dollárt, az jelen esetben részletkérdés. Bár tudom, a történet jó része a zsákmány körül forog, most mégsem emiatt hoztam fel példának. Az igazi kérdés az, miért választotta hősünk a "száműzetést".

A kulcs a rendszerben van. Ez a szó oly sok mindent képes eltakarni. Alapjelentése folyamatok, dolgok valamilyen egysége, amely meghatározott sorrendben és pozícióban vannak, esetlegesen zajlanak. Rendszer lehet egy számítógép, de az iratainkat is kategorizáljuk valamilyen elv alapján. Manapság azonban más értelmet is nyert ez a kifejezés, mégpedig az egyén tökéletes és teljes körű mellőzését. Hányszor halljuk, hogy "tanulj, dolgozz, legyen családod, figyelj önmagadra, legyél kreatív, ne úgy csináld, ne lógj ki mindig a sorból stb.", amelyek önmagukban mind-mind hasznosak, néha igen nagy segítséget jelentenek. Az embernek szüksége van rendszereknek, ahogy fordítva is igaz ez. Hősünk azonban a saját életének foglyává vált. Van egy munkahelye, ahol ki akarják rúgni a kapzsi vezetőtársai; van egy csodaszép felesége, aki nem szereti és megcsalja; van egy kislánya, aki nem az övé. Ez az ember a rendszer szürke áldozata, hiszen nem kajabál, nem dobál kockaköveket, nem menetel táblával a kezében. Neki így KELL élnie, hiszen ez a kötelessége, ezt várja tőle a TÁRSADALOM. A megszokások, az agyonszabályzott emberi kapcsolatok teljesen kusza hálózata veszi körbe, miközben az összes lehetséges kijárat le van zárva. A családja nem foglalkozik vele, a hűtlen felesége gyorsabban költi a pénzt, mint azt ő megkeresi, és még a hivatásában is csak a gátlástalanságot kapja viszonzásul. Ekkor gondol, tervez és cselekszik. Lényegtelen és felesleges lenne ecsetelni, mi mindent tesz, hogy kiszabadulhasson a rendszerből, ami megfojtja a lelkét.

A történet jól példázza, milyen világban is élünk. Úgy gondoljuk, tudjuk mi kell nekünk, mikért érdemes harcolni. Azt hisszük, látjuk mi a jó, mi a hasznos, és mi a kerülendő. Közben pedig nincsenek önálló döntéseink, nem vesszük észre, milyen mélyen gyökerezik bennünk a társadalmi manipuláció. Igaz, hogy nem szabad elrugaszkodni a földtől, mert vakon repülni a madárnak sem ajánlott, hisz jön egy villanyoszlop, akkor meg csatt. Miért van az, hogy az ember kis pontként kezeli saját magát, és alárendeli egyéniségét egy homályos akaratnak? Nem az az értékválság, amikor a törtetés az egyetlen módszer, és mindenki a másik kárán kapaszkodik fel a csúcsra. Sokkal inkább az, amikor az emberek hagyják önmagukat biorobottá alacsonyítani, aki képtelen élni az életét, aki mindig mások elveinek akar megfelelni, aki képtelen meglátni, hogy mik az igazán fontosak neki. Nem azon kell gondolkodni, hogy család vagy karrier, hiszen láthatjuk, egyszerre lehetünk boldogtalanok mindkét terepen. Nem mintakövetés miatt születünk, nem azért vagyunk a világon, hogy azt a hatalmas kreativitást, tudást és kombinációs készséget arra használjuk, hogy a boldogtalanság sziklájára építsünk újabb tornyokat és várakat...

(A történet egésze John Grisham: Halott üzlettárs című könyvében olvasható, ajánlom mindenki figyelmébe) 

Üdv! Ez a szokásos hatalmas visszatérésnek ígérkezik, de egyáltalán nem az. Minek? Ha eszembe jut valami, akkor majd leírom. Ahogy most is.

Őszinteség. Annyira hangoztatják, mint valami buddhista imamalomban a szent szövegeket. Hányan élnek is vele? Irtó kevesen.

Mit is jelent? Őszintének lenni annyi, hogy kimondani, amit érzel, azt tenni, ami Neked kell, és nem kergetni tovább az álmokat. Őszintének lenni nemcsak önmagunkkal kell lennünk, hanem másokkal is. Miért? Mert úgy minden egyszerűbb.

Manapság viszont a porhintés sokkal valószínűbb viselkedési forma. Miért? Mert az felment, az szépít, az homályosabbá tesz. Ez van. Az őszinte emberek (vagy őszinte emberré válók) pedig azzal kerülnek szembe, hogy kamuznak nekik. Eközben meg persze a nyílt és egyenes beszéden megsértődnek.

Nem akarok én itt senkit megtéríteni, csak azért érdekes. Régebben én is porhintő voltam. Meg is szenvedtem vele.

Most már viszont egyértelmű, hogy mi a baj. Egyszerűen a valóság először gonoszabbnak tűnik. A sok tévúton járó ember már azt hiszi, hogy az az igazi világ, amiben él. "A valóság is lehet olyan szép, sőt szebb, mint a hazug ábránd" - írta egykor Fekete István. A fantáziaszülött Kengyel Miklós kiment a divatból.

Igazából nem fogalmaztam pontosan. Nem ment ki a divatból, csak éppen mindenki elnéz mellette. Jót szórakozik például Dr. House karakterén, aki sokszor az őszintébbnél is őszintébb. Közben pedig többrétegű szabályrendszer szerint kreálják meg a sokadik énjüket. Azért, hogy szebbnek lássák önmagukat.

Pedig ez eléggé csalfa tükör. Jobb rendeset használni. Nem velenceit; hétköznapit.

Van az úgy, amikor igazából semmi nagy hangulati dolog nincs, egyszerűen csak írnod kell. Most ez van nálam is.

A cím most éppenséggel kapcsolódik a szöveghez. Lehet, hogy csak nekem van ilyen, de néha teljesen átlagos körülmények közt is totál különleges valami az életemben. Olyankor általában kérdőn, furán vagy éppenséggel hülyén néznek rám, de hát van ilyen. Megmagyarázhatatlan dolog, de valamiért úgy van. Lehet, hogy a várakozásokkal ellentétben valami jó vagy rossz történik, amit amúgy soha nem vennél fel, de akkor éppen olyan hatása van rád, amire nem is gondolsz. Lehet ez egy ismerősöd hanglejtése, egy elrejtett üzenet megfejtése, egy sejtés, amit nem tudsz biztosan, de mégis fellelkesít... Nagyon sok ilyen van. Legalább is nekem...

Fura, de a blogposztok sosem akkor születnek, amikor csak úgy éled az életed. Ez miért van? Talán azért, mert akkor nincs mit kiírni? Passz, de erről azért nyitok egy kis vitát.

Amúgy velem igazából semmi különös, ez egy érdekes és egyben vicces (idézőjelben is) nyár lesz. Valszeg nem lesz minden téren a legtutibb, mert az nem lehet, de talán egy jó őszt hoz. Ez kicsit olyan időjárásos-meteorológusos, de valahogy a tavasz-nyárelő folyamán annyi emberrel történt annyi fontos dolog, hogy ezeket fel kell dolgozni. Nekem meg meghallgatni Őket, ami tök jó, mert érdekelnek az emberek, hátha tudok segíteni.

Nnnna, ennyit gondoltam mára, a stat szerinti olvasótáborom nem hiszem, hogy tömegtüntetést szervez a rövid poszt miatt.

Bááááááj

Azt hiszem ilyen címen még nem volt blogposzt. Mindegy, úgysem arról fog szólni, de hisz tudja az, aki végigolvasta ezeket. Bár azt hiszem, hogy ilyen nem nagyon van. :) Hát nah, majd a NASA hátha... :D

Az az igazság, hogy semmi indokom nincs ide írni. Egyszerűen csak nincs más, ahova írhatnék, aki most itt lenne, és meghallgatna.

Pedig beszélek épp olyannal, akit eddig érdekeltem. Már Őt sem. Naggyon fasza. Főleg az, hogy igazából Ő tényleg olyan volt, akiről sokat meséltem itt is, de az életben is nagyon bírtam. Lehet, hogy én vagyok túlzottan rugalmatlan, de én az ilyen barátokat szeretem nagyon közel tudni, és nem hébe-hóba megtudni róla 2 mondatot, ami után visszakérdezés nélkül elköszönünk. Ez van, ezt kell szeretni. Csak szar érzés.

Nem tudom, valahogy muszáj volt ide írnom, de nem tudom megfogalmazni. Minden kezd bedőlni, amit eddig biztosnak hittem. Nem mondom, hogy állandóan ez van, de valahogy tudat alatt, néha néha felbukkanva mégis csak ez megy. Talán valahol belül magányos farkas vagyok. Kezdem úgy érezni, hogy más emberek egyszerűen nem hozzám valók. Pedig nagyon igyekszem, de eddig nagyon kevés olyan emberi kapcsolatom volt, ami ne dőlt volna be valamennyi időre legalább. Ha nem örökre... :S Pedig most van olyan, amit nem szeretnék elrontani. Remélem nem következik be, mert akkor nagyon, de nagyon rossz lesz.

Valahogy ez a blog átment ilyen depressziós írások gyűjtőhelyévé. :S De ez is olyan, mint az első téma. Ez van. Nem örülök neki, de nem tudok mit tenni. Ha van kivel átbeszélni, akkor nem írok ide. Ez valahol nagy baj, de nem ígérek semmit. Nekem sem tartják be, amit megígérnek. Nem gondolok konkrét dolgokra, de általánosságban megfigyelhető ez.

Búcsúzom a mai nap szólásával:

Ez van...

Csáó!

A sokadik visszatérésem a blog talajára. Egyszerűen sem lehetőségem, sem igazi ihletem nem volt ide írni, de most megint megosztok Veletek egy pár sort. Ahogy én szoktam...

Van, amikor semmi sem jó. Sehol, semmi. Akkor van baj, ha ez egyre gyakrabb, esetleg egyszerre olyan nagy sokk ér, hogy az már-már a földbe döngöl. Nem tudsz előle elmenekülni, csak ha az egész életedet felborítod. Váltás vagy küzdelem? Ez lesz a mai téma...

Mostanság egy harcolós, de azért boldog időszakom volt. Most viszont nincs belőle semmi. Értelmetlen harcok, felesleges csaták tömkelege van az életemben. Hiányzik az a fajta törődés, ami állandó, ami csak szimplán annyi, hogy visszakérdeznek, hogy egyébként minden oké?

Elvesztettem egy belső barátot is, aki most nagyon jól jönne. Az meg, aki van, annak szimplán nem érek annyit, hogy segítsen. Jeeeeeeeeeee...

A semmibe kiáltott néma sikoly érzése van bennem. Tudnék beszélni, de nem hallja senki... egyszerűen, mintha nem lenne hangom...

Köszönöm mindenkinek, akinek sikerült ezt előidéznie. Szeretlek Titeket, de ezt ne írjátok be a memoárotokba...

Sziasztok! Arceenak meg hatalmas respekt inne a messzi távolból!

Szóval ma is írjunk blogot mód van. Érdkees dolgok történtek vélem a héten...

Suli: rohadt nehéz, egyszerűen durva, hogy már második héten a könyvtárban lógok ezerrel. Vért fogunk köpni, de legalább a vizsgaidőszakomra kevés vizsga marad és sok a kredit. Ha ezt faszásan abszolválom, akkor talán összejön egy kis ösztöndíj, ami alaptőkének nem lenne rossz.

Család: Igyekszünk, most fasza majd' minden...:)

Kapcsolat: Az nincs, élek, mint hal a vízben. Csütörtökön elkezdte második évét a volt Párom, de igazából nem nagyon érdekel különlegesen. Még egyszer meg kell beszélni a dolgainkat, de nem érzem a késztetést, hogy most tépelődjek. Most élvezem a kolit is, a csoporttársak is jófejek...

Magánélet: szocializálódunk ,de minta .....élet. Igyekszünk eltölteni értelmesen az időnket, Ferikollegával is lógok sokat, akinek szintúgy szakmarespekt. Emellett beindul a múltkor már emlegetett project, egy internetes magazinban fogok dolgozni suli mellett. Ez inkább ilyen bedolgozás, de nagyon nagy potenciál van benne.

ezt kell csekkolni, lájkolni, megosztani és mindenféle jót tenni neki, mert megéri: www.schooltourmix.hu

Na, bájbáj

Sziasztok, Helló Arcee!

Jó rég nem írtam, szóval bepótolnám a hiányosságokat.

Kifogásokat keresgélni nem nehét és nem is valami illendő dolog, de az egyetem és a koli eléggé lefoglal most. Emellett a csoporttársakkal is sokat lógok, ami szerintem jobb, mint poshadni a gép előtt.

A suli kezd nehezedni, elég sokat kell már szeptemberben a könyvtárba járni meg dolgozni a jegyekért, de végülis ezért vagyok itt. Ráadásul eléggé ambíciózus szakaszomban vagyok, amihez eléggé oda kell feküdni...

Emellett azért van idő szocializálódni is. Nagyon szeretem ezt a kolit, legjobb hely Szegeden! Nagyon jó itt élni!!!!

Sajnos vannak olyanok, akiket "le kell győzzek". Vannak itt is ostoba és szemét emberek, több is a kelleténél. Ráadásul eléggé közeli ismeretségben vagyok jópár ilyen emberrel. Ezért úgy gondoltam, hogy "letanulom" őket. Egyszerűen rájuk verek ott, ahol a legjobban tudok és aminek értelme is van.

Emellett egy újabb érdekes project indul be talán, amiről nem beszélnék addig, amíg ki nem alakul. Az viszont igaz, hogy nagyon ígéretes...

Sziasztok, csáó Arcee!

Eléggé zavaros időket élünk, én meg pláne. Kimondhatatlanul sok érzelem, esemény, történés és változás volt mostanság. Hihetetlen... Azért vegyünk szépen sorra pár pontot:

Egyetem: Megyeget, hétfőn beindult. Az első hét mondjuk lazább, de eléggé szétszóródtak az óráim, aminek egyáltalán nem örülök. Ez így nem lesz jó, de ez van. Remélem nem húzza szét semmilyen eddig ismert órámat a sok barom régész hülyesége. Nem lehetett volna rendesen felvenni a tárgyakat... Találgassad az időpontokat meg várjad, mikor lesznek oly kedvesek feldobni kötelező kurzusokat... Jajjdejóóóóó...

Emberi kapcsolatok: Nnnna, itt is nagy változások vannak. Van Arcee, aki the best és king és minden, trónolj tovább Arc!!!! Visszatért Potter nagy erőkkel, üdv a fedélzeten kollega!!!!:) A bukott újra feltámadt, de igazából egy eléggé szürreális világban éli tovább életét.

Párkapcsolat: jelenleg minden lányt a bűnre csábítok, szóval lehet jelentkezni! :D

Az életem nagy hullámvasútjának igen csillagos checkpointja volt a tegnapi nap! Hattalmasakat röhögtünk még délelőtt, ahol Kolléga jóvoltából egy nagyon színes társaság és nagy móka jött ki. Respect Kolléga!!! Aztán meg Bödőőőőőőőcs Tiboooooor! Hatalmas forma az arc, imádom, a legnagyobb király! Kedvenc!!!! Lehetőségem volt látni élőben, alig pár méterről! Nagyon nagy show volt, nagyon örülök, hogy láthattam...

Most csendesen lepörögve búcsút mondok... Yesssssssssssss!!!!!!

Sziasztok! Most törzsolvasómat is belevéve sziasztok!

Ma szeretnék lelket önteni rég nem látott Arcee kollegába.

Nem hiszem, hogy a feladás lenne a méltó ellenállás egy nehéz helyzetben. Azt is tudom viszont, hogy Nagy Sándor is megoldotta a gordiuszi csomót egy kardvágással. Én csak azt mondom, hogy a rossz azért rossz, mert nem jó. És ugye, ami nem jó, azt nem nagyon érdemes úgy hagyni...

Rébuszokban beszélek? Aki olvas (Arcee), Ő érti.

Sziasztok, szia Arcee!

Most eléggé rövid blog lesz. Leköltöztem Szegedre, talán elindul az élet felfele, de még sokat kell ahhoz tenni. Az viszont gáz, hogy előjött az asztmám (pedig ritkán jön elő igazán), szóval majd kiesik a tüdőm. Hurrá...

A koli tök jó, még szoknom kell az új szobatársat, de alaprendes. Csak még kevésbé ismerem, de ez természetes, fél napja lakunk együtt. :) Ez a fajta szoba is jól indul. Végre jó helyen vagyok.

Zene: mostanság rászoktam az instrumentál zenékre (kb 80-90%), valahogy kikapcsolja az agyam. Másrészt pedig általában a dallam miatt szerettem bele számokba. A szöveges számokba is. Valahogy a hangok, a rezgések feloldanak bennem sok dolgot, mint a jó Cillit Bang a vízkövet a fürdőkádról.

Végezetül mindenki küldjön energiahegyeket, sz*rjon kockát az erőlködéstől, mert nagy szüksége van rá. Én is elküldtem már a saját bányámat kölcsönbe...:)

Sziasztok!

Sziasztok! Mivel az előző posztban meghagytam egy kiskaput, így pótolnám a beígért elemzést.

A kisebbségi komplexusososok: Imádnivalóan irritálók. Van két csoportja. Az első mindig panaszkodik, hogy Ő mindig rosszabb meg hátrányosabb mindenkinél. A halálba tudnak kergetni embereket. Egyszerűen az értékítéletük rossz, vagy pedig béna módszereket alkalmaznak. Terápia: önismeret, sikerélmény helyes értékelése

Van viszont egy sokkal rosszabb kategória. A "nekem sosem elég" típus. Borzasztóóóóóó!!!! Neki mindig több, szebb és jobb kell. Ha neked van valamid, Neki már hamarabb megvan, ráadásul szebb, jobb és fontosabb. Blááááá. Ráadásul pörgeti, hajtja ez az elv, hogy mindig a csodálandó ember legyen. Mértéktelenül csörtet előre, az ember csak kapaszkodó neki. Hagyjuk is...

Ennek egy eltorzult alfaja a családjából élő kisebbségi komplexusos. Tipikus kép: a család egy tehetségesebb tagja lesz a "fotóképes" emberke, Neki mindent meg kell adni, minden kaout kinyitni, mindent elrendezni. Ha róla van szó, semmi sem drága, nincs olyan, hogy "oldd meg". Itt viszont csak az a baj, hogy a drága család közben bekampul ebbe az állandó managelésbe. Ezt mondjuk teljes mértékben meg is tudom érteni. Ráadásul totál szemtelenül azt mutatják, hogy hát Nekik semmilyen hátszelük nincs. A nagy túrót, sosem volt még olyan, amit önmaguktól, önmaguk erejét felhasználva értek volna el. mindig volt valaki, aki bedolgozóként tolta előre.  Ez pedig akkor idegesítő, ha olyan dologgal menőzik, amit nem a saját kvalitásai és erőfeszítése hozott el Neki, hanem mások kemény munkája, na meg persze a szerencse. Nem azt mondom, egy kis támogatói hátszél jó ajánlólevél, de nem azért, mert Te Te vagy, hanem mert látják benned a potenciált.

Ezek mellett az összes csoport utálja, ha Te lérsz valamit, amit képtelen überelni (általában tökre más kategóriás apró siker, amivel úgymond nem is "versenyeznél"), ha Te jobban tudsz valamit, Te többet tapasztaltál, ha valami kis sikered van, azonnal meg kell tromfolni, hogy győztes legyen. Csak szerintem ez nem így megy. Minek kéne állandóan versenyezni olyanokban is, ami nem is számít? Azért, hogy elmondhassa, hogy újabb checkpoint (bocsi, magyarul nem hangzik olyan jól) ki legyen lőve, és kapjon energiát tovább harcolni? Szerintem ez totál nagy hülyeség. Egyszerűen meg kéne találni az inspirációt magában az Életben...

Sziasztok! Arcee (Ginnie) blogjára reagálva...

Fura, mert egy tökre kiábrándult ember gondolatai kerültek ki az éterbe az utolsó posztban. Ez nagyon durva, mert egyáltalán nem ez a lemondó típus. Never give up Arcee!!! Szerintem a "kihasználó", HRS (Human Resources Suckers) típust igen szépen körülírta. Respect!!!

Egyszer egy híres magyar irodalmi alak (direkt nem mondo ma nevét, nem terhelném a kisagyatokat vele) azt írta: "Nyelvében él a nemzet". Manapság kicsit átalakítva és modernizálva: "Képében él a barát". Ezzel utalnék a "szercsi-lávcsi-puszcsi" majmokra.

Alaphelyzet: Adott egy M*V*P profil. Tegyünk hozzá mondjuk 600 ismerőst. Most jön a legszebb: "Norcsy, Vivy, Én, Tündi, Ercsy" és a többiek. Szóval jelen alanyainknál a barátság kifejtése a 400 agyonpselt képből áll, amelyben az összes létező variációt lefotózzák, külön kiöltöznek és baromi szarul fényképeznek. Imádom a tükörben megvillanó, (és ezért az egész fejet egyetlen villanó szupernovává alakító) képet, a felülről (egyes esetekben valószínűleg a buditartályról) fényképezett, 35 fokban is sálba öltözött nemenkívüliek csodás alkotásait. Ezek mellé ugye tegyük azt is, hogy az "Önkioldó" (Self-timer) funkciót is teljesen felelslegesen kódolják a fényképezőkbe. Szerintem is...

Ezek után jön a kedvencem: "Képet szerkesztek..." Jajj, hagyjuk már! Az hol van az igazi retustól, hogy agyonblamált szövegeket, hangulatjeleket meg egyéb marhaságokat küldenek rá szövegdobozban egy olyan képre, amin a kontraszt meg a fényerő olyan mértékű, hogy "kiég" (nagyon erős fény) a kép fele. hurrá, mondhatnánk, lenyűgöző (a színcsatornák cserélését /pl.: az egész kép ufózöld/) nem is mesélném. Néha azért vannak ígéretes próbálkozások (átlátszóság használata, több képből valamiféle montázs), de ezek... Nem vagy egy ász én sem, általában egész képeket módosítgatok (levágás, színcsatornák alakítása, fényerő, kontraszt, néha effekt), de azok legalább a sajátjaim, és az élvezeti érték növelésére törekszem. Ezekből ugye feltöltöttünk 400 darabot egy mappába, aztán hajrá! Kommentek repülnek orrba-szájba (minden 3. kép ugyanolyan...), főleg ha éppenséggel hölgy a delikvens, jól néz ki, és szeretne mutatni valami érdekeset.

Á, beüt a krach. Egy "imádlakszeretlekörökkészeretlek" két hetes szerelem után vigaszt talál a másik az egyik barátnál/barátnőnél. Ajjajj, az egész mappa törölve, hangzatos idézetek kiírása állandóan, kiátkozás, szentségtörés, felségárulás; megy a diplomácia az összes haverral, mindenkivel, machinációk ezerrel.

Ezek után valahogy mégis, alkoholgőzös vidéki táncikáláson mégiscsak összejön a bagázs, midnen vissza, aztán újra jön a folyamat. Csak tudnám, hogy miért nagy dolog halomra venni mindent, lefotózni, aztán meg soha többet nem használni. Nem azt mondom, imádom a csinos hölygeket, lányokat, de ez a ribizlihisztéria az idegemre megy. A csillogós kabátban pózoló pirított macsók meg egyszerűen blá...

Azt hiszem következőleg a kisebbségi komplexusosokról lesz szó...

Sziasztok! Igazából nehéz most ide írni. Valahogy fáradt vagyok és leharcolt. Most valahogy a motiváció meg a célok halmaza kicsit elhalványult. Igazából kezdem nem tudni, hogy mi tudna visszahozni. Vagyis vannak tipjjeim, de azok megvalósíthatatlanok és csak menekülési megoldások lennének. Valahogy elmegy a kedvem az egész világtól, amikor az életem más miatt tényleg romokban hever. Valahogy itt belül roppannak megdolgok. Aztán a külsőségek úgyis lerepednek rólam. Igazából nem tudok beszélni konkrét dolgokat. A lényeg, hogy jöhetne már valami vagy valaki, aki megadja, amit kérek. Lehet önző, de kritikus szinten áll az akkumulátorom.

Így meg nem igazán vagyok önmagam...

Sziasztok, Szega Ginnie (kommentekben lehet versenyezni egy új, hozzáillő nicknévre)!

Ha azt mondanám, 2009 a sikerek és a nagy lépések éve volt, a 2010-es évre a változások és realitások jelzőt használnám. Jogosan merülne fel, hogy hát még csak augusztus vége van, én meg már összegzést csinálok. A válasz az, hogy nem összegzést készítek.

Megállapításaim szerint az elkövetkező hónapok nem lesznek könnyűek. A tanulás nagyon fontos lesz, de kb. ennyire fontos lesz a kapcsolatok, a mozgásterem kibővítése. Ehhez pedig terv kell, pontos és részletes elképzelés.

Szerencsére nyáron erre valamelyest ráalapoztam. A sajnálatos "az emberi kapcsolataim kritikus revíziója" fedőnevű akció következtetései arra késztettek, hogy új szemléletet vezessek be az emberekhez való hozzáállásomban. Egy szó, mint száz: kapcsolatok kellenek.

Most pedig illendő lenne megindokolni a címválasztást is. Conscience = lelkiismeret Érdekes egy fogalom, eléggé eltorzult jelentéstartalommal bír manapság. Nem szeretnék "osztom az észt" típusú filozofikus elmélkedésekbe bocsátkozni. Elég annyi, hogy régen más volt. Tudom, nem igazán célravezető a "múltban élni", de a jelen sem jobb. Csak alakítható.

Azt hiszem, hogy az ember nagyon sok mindenre képes, ha önmagáról van szó. Kétségkívül a legokosabb lény a Földön, amellyen együtt jár, hogy a legostobább is. Ez viszont nem meglepő. Mindannyian a természet részei vagyunk, és nincs semmi sem, ami legyőzhetetlen. Mindenhol ott a pozitív és a negatív. Szétválaszthatatlan és egymást meghatározó fogalmak ezek. Egyszerűen ez a körforgás, amit természetnek nevezünk, nem hiába annyi idős és olyan, amilyennek érzékeljük. Nem lehet elpusztítani, nem lehet rajta uralkodni, de nem is legyőzhetetlen.

Valahogy most megszállt az emberek kollektív lelkiismerete. Azt hiszem, ha más nem is, én elismerem az Élet és a Természet nagyságát. Egyáltalán nem hiszem, hogy bármiről is azt hihetnénk, az az igazi király. Mindig lesz, aki nem szereti, ami kifog rajta. Ilyen az ember is. Ha csak pozitív tulajdonságai lennének, egyszerűen nem tartanánk ott, ahol vagyunk. Azt viszont illene megtanulnunk, hogy a tanuló azért tanul, hogy okosodjon. Ne okoskodjon.

Az okoskodás, az arrogancia és a tompaság uralkodik manapság. Bizonyítékot kér valaki? Tessék: ózonlyuk, öngyilkosságok, globális felmelegedés, népirtás

A fát a fenekünk alatt vágni nemcsak értelmetlen, hanem veszélyes is.

Sziasztok! Ma a "Van az úgy..." problémáról lesz szó.

Van az úgy, hogy tökre érzed magadban az erőt, hogy blogot írj, de amíg írod egyszerűen az étzelmek kiszállnak belőled. Nem tudod hová, egyszerűen elrepülnek. Huss...

Van az úgy, hogy ennek az ellenkezője következik be. Akkor - néha napján - a napok nem enyhítenek vagy takarnak el dolgokat, hanem pont, hogy megerősítenek egy tényt, megállapítást, véleményt, akármit.

Van az úgy, hogy ezt szavakba kell önteni. Ekkor érzed azt, hogy valami permanens változás lépett az életedbe.

Van az úgy, hogy be is következik.

Történt az Úr 2010. esztendejében, augusztus hónapban:

Bevezetésül, ez szubjektív vélemény csak. Meg lehet cáfolni nyugodtan, de elég erős pilléreken nyugszik a dolog.

A lényeg az, hogy azok, akiket barátaimnak tekintettem, hirtelen elkezdtek nem éppen barátian viselkedni. Egyszerűen nem szól, nem keres, nem érdeklősik egyik sem önmagától. Akkor persze jó vagyok, ha segíteni kell, de egy nyár (2,5 hónap) alatt azért már eléggé kiábrándító, hogy senki sem kérdez rá, hogy ráérek e néha. Én pedig belefáradtam abba, hogy mindenki után én rohangáljak. Az egyik elrohan egy pasi miatt, a másik is addig jókedvű, amíg úgy érzi, hogy fölém kerekedhet, a harmadikban nem lehet rendesen megbízni, a negyedik le se szar, csak, ha baja van... Ehh, mekkora idióta is vagyok. Ha rendesen körbenézek, marad közülük, egy (1, one, ein, uno, unu, jat) ember, aki megüti a barát fogalmát. Jó, mondjuk Ő (Ginnie) messze túlszárnyal mindenkit. Lehet, hogy túl magasra teszi a mércét nekem, de ez már az én bajom is lehetne. Azonban más még az objektív belépőszintet sem éri el...

Van az úgy, hogy az ember egyedül érzi magát. Ez be is következett. Ez tényleg nagyon rossz érzés, de legalább kiderült jópár dolog, amelyek vezérfonalként lesznek a szemeim előtt.

Van az úgy, hogy nem értünk embereket. Én is így vagyok pár emberrel. Egész egyszerűen nem értem a viselkedésüket. Miért hiszi azt akárki, hogy azzal, hogy a mai "trendi" életmód felé egy kanyarral többet tett meg, Ő nagyobb ember? Ki mondta ezt? Ha pl. az én stílusom lenne divat, akkor én lennék előbbre? Nem hiszem, mind úgy húzna le, ahol csak ér. Hol ebben a fair play? Én elfogadom, de így rettentő nehéz lesz mindenkinek. Lehet azt is mondani, hogy én várok el túl sokat. Akkor viszont tőlem is kérjenek kevesebbet. Ha pedig én jófej vagyok, tőlem kérnek szívességet, tessék fizetni. Ha nem megy bizalmi alapon, majd megy hivatalosan. Mégpedig azonnal. Eleget hiteleztem én a fél világnak, hogy utána csak szemetet kapjak. Akinek nem tetszik egyik, válassza a másikat. Azt viszont ne feledje senki: Semmi sincs ingyen, és keményen utána fogok járni minden ígéretnek. Kollektíve eljátszották a jó lelkem.

Kellett ez Nektek?

Nekem nem...

Sziasztok, Helló Ginnie! Újra itt vagyok, a kényszerszünet után egyáltalán nem felfrissülve. A két hetes "szabi" alatt egy csomót gondolkodtam embereken, önmagamon, a jövőmön. Pár eredmény:

1.: Minél többet kell lenni külföldön, mert nem lesz családi ház a sima egyetemből, csak 50 éves hitelre egy másfeles panel.

2.: Elegem van az engem kihasználókból meg az állandó bocsánatot kérő majmokból.

3.: Elvarázsol a fekete-fehér retro. Egyik ismerősnél láttam egy akkora fasza Jack Daniel'ses poháralátétet. Rajta volt háromfajta palack, de akkora feelingben valahogy, hogy ihajj... kicsi dolog, de bejövős...

4.: Az úszónők nagyon sikeresek, egy-kettőnek olyan szép arca van, de hát elég furán néznék ki mellettük, akármennyire férfi vagyok meg tepernék. Valahogy kicsit fura ez a női úszás. Valahogy fura a kigyúrt deltás nő... Pedig hát mindenhol vannak szép lányok...

5.: Valahogy kéne alkotni valami értelmest is...:D

Emésszétek meg ezt, mert sokat nem tudo kezekhez hozzátenni. hiányzik Szeged meg a barátok...

Ginnie kérésére felhomályosítással szolgálnék egy témát illetően. Szóval a nagy fordulat a barátok közt. Ez egy igen pozitív dolog, de - ezt meg is mondtam kereken - nem hiszem, hogy két hét vagy két hónap ilyen dolgokat megoldana, és elfelejthetnék mindent. Őszintén szólva, ha nálam megroppan valami (, ami azért elég nehezen jön össze), akkor az láthatóan pattan el, és nem ilelszthető össze egy kis Technocollal. Lehet ez picit átvitt értelmű, de érti az, aki akarja. A lényeg az, hogy hát én elvagyok emberekkel lazán, de azért mindent nem bízok mindenkire. Szóval az a kétszeri nagy csalódás eléggé óvatossá tett. Nem vagyok az a fajta ember, akit nem zavar, hányszor követi el ugyanazt a hibát. Hibázni muszáj, nem lehet kikerülni, de a hibákból nem tanulni elég nagy luxus. A hülyeség, a vidám hülyeség mindig jól jön, de az ostoba hülyeség teljesen felesleges. Azzal csak önmagad dolgát nehezíted meg...

Sziasztok! Mint azt pár nappal ezelőtt jelentettem, apróbb szünetre megyek, ahol sem lehetőség, sem kedv nem lesz írni a blogot, szóval egy hosszabb, de átmeneti búcsúposzt következik a következőkben.

A suli jelenleg szerencsére szünetel, de a gyakorlat visszahozza a dolgokat, és sok újat is tanultam. Úgy érzem, nagyon hasznos volt ez a két hét a nagyon nehéz reggeli felkelések ellenére is. Ami probléma, hogy az arányok egy minimálisat eltolódtak, de legalább megismertem a régészmunka szinte minden szegletét.

A nyáron sikerült egy pár napot dolgozni is. Nem volt hosszú, de azért kóstolónak jó volt. Épp tegnap gondolkoztam, hogy milyen jó is a nyári szünet, mert ugye akik dolgoznak, max egy hónapot pihenhetnek egész évben a hétvégéket leszámítva.

Barátok közt volt egy nagy pozitív fordulat, de Ginnie trónja megingathatlan. Két nagy csalódásnyival vezet a második helyezett előtt, ami azért "békeidőben" elég tetemes. Nem rossz vagy jó, egszerűen mélyebb, kipróbáltabb és fontosabb jelenleg. Nem hiszem, hogy egymás nyakában lennénk állandóan, de Ő az, aki megtartja a hálót, ha zuhanok. Én igyekszem ugyanezt megtenni Neki is. Emellett lehet extrázni is a dolgokat, de szerintem ez az egyik legfontosabb.

Magánéletemben ugye változások lettek, újra egyedül vagyok. Annyiból rossz, hogy ugye egy újabb kapcsolat ment rossz útra, de pozitívum, hogy a sok kényelmetlenségnek vége van. Nem azért, de szerintem kényelmetlenül éreztük magunkat, legalábbis én. Szerintem jobb ez így. Másrészt pedig 2,5 évig szinte folyamatosan jártam valakivel. Nekem ez előszörre picit sok volt, előttük pedig sosem volt hosszabb kapcsolatom (az első hosszabb rögtön 1,5 év, ez az utóbbi 8 hónap). Úgy érzem, elfáradtam egy kicsit. Az érzelmek is energiát vesznek ki, plusz még ugye a kapcsolatok vége sosem jó hangulatú... A viták, veszekedések meg már annyira leszívtak, hogy jobb is egy kicsit egyedül, legyen időm önmagamra is.

Apropó, önmagam. Elég sokat gondolkodom magamon, mert elég sok új hibám jött elő. Igyekszem megoldani őket, de teljesen sosem lehet. Nem kérem, hogy szeressen mindenki, de hagyja magát meggyőzni vagy legalább gondolkozzon el azon, amit mondok. A lényeg, hogy totál elzárkózni a másik gondolataitól ,amikor beszélgettek komoylabb dolgoktól, az értelmetlen. Azzal nem érdemes vitatkozni...

Na, minden jót, csáó

Sziasztok! Igazából nincs sok midnen velem, még mindig gyakorlaton vagyok, de ezen a héten befejezem. Lesz egy két hetes szünet a blog életében, de előtte azért kap mindenki egy nagy adagot, hogy átvészelje a kényszerszünetet. Mostanság elég sok minden volt az életemben ,de a legfontosabb, hogy újra egyedülálló vagyok. Lassan 2,5 éve nem volt ilyen huzamosabb ideig, szóval most nem lesz azért rossz picit. :) Mindkettőnknek könnyebb lesz az élete, és én érzem is, hogy mennyi minden leesett a rossz periódus rámragadt sarából. Nem Ő okozta, de az elmenetele hozta le. "Mint börtönéből szabadult saslelkem..." idézhetném, de ezt azért sokkal finomabban mondanám. Egyszerűen sok volt a kapcsolatokból, nem hagytam elég időt leülepedni az előzőt, és valahogy eléggé kimerültek az iylen irányú tartalékaim. Most csak azt érzem, hogy nagyon fáradt vagyok, de közben pedig van, aki oylan mértékben elbűvöl és vonz, hogy az valami hihetetlen. Ról nem szeretnék itt most többet mondani, de az tuti, hogy itt nem leszek türelmetlen, mert itt valami nagy dolog készülhet ebből. Ez biztos...

Továbbiakat a későbbi, nagyobb post fog tartalmazni:)

Bye

Sziasztok! Azt hiszem ma eljön ginnie nagy napja, mert megint filós blog lesz.

Az életről volt szó mostanság egyik msn-es beszélgetés alkalmával. A pontos szöveg ismertetése ide nem is olyan fontos, elég az én véleményem a témáról.

Szerintem az élet és a világ szép. Sajnos sok rossz van benne, ezt el kell ismerni, de akkor sem mondhatja senki sem, hogy ezek a dolgok nem szépek.

A világban sok olyan birka van, aki egyszerűen nem gondolkozik el dolgokon, trendeken. Nem foglalkozik azzal, hogy egész méylen magában mi is az igazán jó Neki, hanem hagyja, hogy a manipulálható tudata elnyomjon a lelkében mindent. Ez az emó, a nemi határok elmosódása, a trendi és más dolgok olyan fokú manipuláló hatással bírnak, hogy sokan képtelenek észrevenni, hogy a jókközt bizony ott van mérhetetlen sok halványlila hülyeség, ami teljesen ellentétes a törvényszerűségekkel. Mindenkiben benne van a saját hangja, de ezt egyre többen fojtják el magukban valami nehezen megfogható hatás ereje alatt. Az Ő választásuk persze, de nekem ezek sokszor nem tetszenek. Persze, egyéni vélemény, a saját véleményem csak...

Nem akarok itt próféta lenni...
Csak látom, hogy pont az önismeret hiánya miatt van ennyi öngyilkos, pszihés és neurotikus problémával küzdő ember, ennyi zsákutca... mert nem iserik magukat, nem képesek kezelni a helyzetüket..persze vannak, kilátástalan helyzetek, de a legtöbbjük simán visszafordítható lenne illetve megelőzhető,és pont ez a "ne tegyünk semmit" attitűd hagyja ezt a folyamatot életben. Ráadásul mégha sikerül is elmondani a dolgokat, gondolkodás nélkül felállítanak egy rendet "ez ilyen, az olyan...", nem is morfondíroznak el, hogy pl van a másik dologban is érdekes.
Szerintem az emberek tegyenek meg a többi emberért dolgokat... és nem arról van szó, hogy lenyírják a füvet helyettük vagy ilyesmi dolog... hanem, hogy ha látja, hogy egy ember tényszerűen bajba kerül...  pl. látod, hogy állandóan feszült, nem képes kezelni a helyzeteit vagy a normális kiegyensúlyozott élettől idegen irányba halad... akkor igenis tegyen érte legalább annyit, hogy megpróbálja finoman, tényleg csak kívülről segíteni megoldani a problémát és visszaterelni... és tenni azért emberekért, hogy az ilyen eltévedéseket minél hamarabb meg lehessen szüntetni.
Namármost aki alapból nem gondolkodó emberként él, az nem fogja észrevenni és megoldani a súlyos problémáit...
Én csak azoknak mutatok valamit, akik megkérnek vagy akik ezt szeretnék... de a léyneg mindig ugyanaz, csak az arányok nem ugyanazok.

Szerintem ez az ember felelőssége a társadalommal szemben...
 

Sziasztok! Mizu? Én nagyon fáradt vagyok, a héten gyakorlaton voltam (jövő héten folytatom), amiben a fél hatos, hatos kelések voltak a legfárasztóbbak. Állandóan ragad le a szemem, főleg, hogy a meleg is rásegít.

Az életemben a mai napot leszámítva több jó fordulat ment végbe a héten. Kicsit sikerült javítani az alaphangulatomon, pár dolgot levenni a napirendről. A periódus talán szépen lassan elmúlik, bár ahhoz még egy-két dolog megoldandó.

Igazából más nem nagyon történt. A gyakorlat hasznos, de fárasztó, a mleget nem nagyon bírom, más meg nem nagyon történt. A gyakorlat miatt átalakult az élet most egy ideig...:) Mondjuk már csak a jövő hét van hátra:)

Mára ennyit, jók legyetek és Ginnie-t válasszátok meg királynak! Lécci:)

Sziasztok, helló G!:) Ma sem lesz hosszú blog szerintem (ez a végén elválik), de igazából pár szóban ki lehet fejezni az életem.

Először is elég nehéz visszaszokni a korai órában való kelésre, de hát ez a gyakorlattal jár. Kötelező sajnos, de annyi mindent tanulhatok és csinálhatok, hogy egyszerűen ez még s régészeknek is új (elég fiatalok vannak szerencsére). Nagyon jó a hangulat, és nagyon sok mindent látunk, tapasztalunk, és nagyon jól magyaráznak. :) Jó hely nagyon...:)

Másodszor a lelki életem viszont eléggé sivár. Kihaltak olyan dolgok, amik nemrég még tökre bennem voltak. Ma láttam egy párt, és olyan rossz érzésem volt, hogy én nem tudok olyan felhőtlenül élni, létezni, csókolni akármi. Nem irigy voltam, inkább szonorú magam miatt, mert biztosan én is megteremtethetném. Egyszerűen túlzottan maximalistának érzem magam, de sajnos nincs belőle kiút. A lelkemnek meg kell adni, amit kíván, amire szüksége van, anélkül nem teljes a kör. Ez van, ilyen vagyok. Szentimentális, de reális, érzékeny, de ismeri a határokat; néha naiv, de megfontolt; egyszerűen egy ember. Nem hatalmas ikon...egy ember, önálló ember. Nem híresség, de nem birka. Sajnálom, hogy sok embernek ez már kiközösítendő, elítélendő vagy éppenséggel összeférhetetlen. Nem akarok bálna lenni, de nem is akarok dicsfényben tündökölni mindenáron, mert nem szeretnék más emberek csontvázain és letiport testükön át feljutni egy hamis alpakka vagy pirit (ezüst-, illetve aranyhelyettesítők) fényű hegyre, csúcsra. Nekem elég, ha tudok építeni ott házat, ahova még elérek magamtól. Egyszerűen ez vagyok én. Nem kell megérteni, elfogadni annál inkább. Legalábbis úgy hagyni, ahogy vagyok.

Szeretem az idézeteket, mert mindig oylan jól rátapintanak kisebb-nagyobb, de mindig kardinális részeire az életnek. Kedvenc idézetem azonban nem szavakból áll, ez a hangok csodálatos kompozíciójának lágy csillámfonala... metaforák nélkül maga az élet... a hullámvölgyeivel, a töréseivel, a változásokkal együtt, a diszharmóniák és melódiák halmaza... a hangok, amelyek örökek...

www.youtube.com/watch

Egyszerűen nincs most bennem több, így búcsúzom... Eddie Hazel játéka lengje be elméteket és éljetek úgy, ahogy akarjátok. Botladozva bár, de állva sosem. El-elesve, de mindig felállva, billegve, de sosem hagyva abba. Utazzatok az élet útján békében!

Sziasztok

Sziasztok! Egyszerűen semmi ötletem sincs, mit írjak ide. Egyszerűen kavarog az életem. Terveim vannak, amiket tudatosan építek ,de amire erre rájöttem, a kedvem egyszerűen elment az egésztől. Igazából szeretnék elérni dolgokat, nyelveket tanulni, fejlődni, mert tudom, hogy egy oylan ajtó nyílna meg ezzel, ami mögött egy még nagyobb és izgalmasabb világ van. Ehhez viszont energia kéne, ami meg valahogy nincs. Oké, élek, eszem ,alszom, filmezem, ilyesmi... de kellene valami motiváló kreativittás, amit viszont senki nem ad meg. Nehéz legyőzni a lustaságom, főleg, ha észérvekkel hülyítem saját magam. Egyszerűen kell egy oylan energiaforrás, ami nem apad el ,ami úgy érint meg, ahogy más nem tud. Ez viszont most hiányzik...:S

Másrészt nagyon sok ember hullik ki az életemből ,akik mégsem voltak oylan erősen hozzám kötve ezek szerint. Sajnos elég durva a szelekció, de talán megéri. Eddig is mély kapcsolatokat alakítottam ki (a magam részéről mindenképp, Ginnie-vel meg kölcsönösen), de nem vagyo kképes tovább is fenntartani kapcsolatokat egyedül. Vagy tesz a másik érte, vagy menjen a francba...

Ezek mellett ott a zene, ahol valami egész furcsaság van. Össze-vissza hallgatok mindenfélét, de valahogy érzem, hogy minden számban van valami rugó, ami kell, hogy tovább pördítsen. A zene az kell, de nagyon kell ám. Erről Ginnie fog választékosabban értekezni, úgyhogy át is engedem a terepet, hisz egymás blogját olvassuk ,de azon kívül nem nagyon jelentkezett még más rendszeres olvasó. Ha viszont van, akkor ne rejtse magát, és írjon bátran, megajándékozzuk!!!!:) Hiiiiii

Végezetül csak azt mondom ,van valami a levegőben. Sok jó, de még több rossz. Hosszútávon, azonban egész biztosan meghozza a gyümölcsét. :)

További szép napokat és mai estét:)

pá