Csáó!
A sokadik visszatérésem a blog talajára. Egyszerűen sem lehetőségem, sem igazi ihletem nem volt ide írni, de most megint megosztok Veletek egy pár sort. Ahogy én szoktam...
Van, amikor semmi sem jó. Sehol, semmi. Akkor van baj, ha ez egyre gyakrabb, esetleg egyszerre olyan nagy sokk ér, hogy az már-már a földbe döngöl. Nem tudsz előle elmenekülni, csak ha az egész életedet felborítod. Váltás vagy küzdelem? Ez lesz a mai téma...
Mostanság egy harcolós, de azért boldog időszakom volt. Most viszont nincs belőle semmi. Értelmetlen harcok, felesleges csaták tömkelege van az életemben. Hiányzik az a fajta törődés, ami állandó, ami csak szimplán annyi, hogy visszakérdeznek, hogy egyébként minden oké?
Elvesztettem egy belső barátot is, aki most nagyon jól jönne. Az meg, aki van, annak szimplán nem érek annyit, hogy segítsen. Jeeeeeeeeeee...
A semmibe kiáltott néma sikoly érzése van bennem. Tudnék beszélni, de nem hallja senki... egyszerűen, mintha nem lenne hangom...
Köszönöm mindenkinek, akinek sikerült ezt előidéznie. Szeretlek Titeket, de ezt ne írjátok be a memoárotokba...
